Ahhoz, hogy egy szennyvíz átemelő szivattyú teljesen és folyamatosan üzembiztosan működjön, mindenképpen szükség van ennek rendszeres időközönkénti karbantartására. Ez a munkamenet az alábbi fázisokból áll általában: először ki kell takarítani az átemelő aknát, majd el kell végezni a szennyvízszivattyú tisztítását és átvizsgálását. zsírtalanítani kell a gumikábelt és az úszókapcsolót, majd a kapcsoló beállítását is el kell végezni. Amikor egy szennyvíz átemelő szivattyúnál meghibásodást észlelünk, annak karbantartását és zsírtalanítását rögtön érdemes elvégezni, hogy nehogy még nagyobb baj legyen.


atemelo szivattyu karbantartasA karbantartás mellett persze fontos az is, hogy amennyire lehet, a zsír lerakódását, a meghibásodás esélyét minimálisra csökkentsük, erre jó módszer többek között, ha elkerüljük idegen anyagok bekerülését a WC tartályba és kizárólag normál használat során keletkező anyagok kerülnek az átemelőbe. Így meg lehet akadályozni a szennyvízszivattyú elakadását és a dugulást.

Amikor mégis megtörténik, hogy szakemberre van szükség, itt a mi oldalunkon azonnal értékes információkat kaphat bárki, akinek erre szüksége van. A legjobb cégek és mesterek már úgy mennek ki a helyszínre, hogy egy csere szivattyút is visznek magukkal, amelyet egy esetleges hosszabb javítás alatt lehet üzemeltetni és így az adott hely működtetésében nem lesz fennakadás.

A szennyvíz átemelő szivattyú karbantartás, zsírtalanítás legalább fél éveként jó, ha el van végezve, nem kell megvárni, amíg hirtelen fellép egy dugulás, ezzel nagyon sokat lehet spórolni, hisz jóval kevesebbe kerül egy tisztítás, vagy általános karbantartás, mint amikor már bizonyos alkatrészeket cserélni is kell. Egy időszakosan elvégzett karbantartás során a nélkül, hogy bizonyos alkatrészeket ki kellene cserélni a szivattyú élettartamát jócskán meg lehet hosszabbítani, és persze az egész berendezés meghibásodását meg lehet előzni.

A karbantartás fontos része a zsírtalanítás, amit egyáltalán nem ajánlatos házi praktikák alkalmazásával csinálni, mert nagyobb kárt okozhatunk, mint hasznot. Ez a módszer csakis akkor lehet gyors segítség, hogyha kizárólag a szifon dugult el, ha a szivattyúval is baj van, akkor azt már mindenképp szakemberre kell bízni. Amivel mi magunk is hozzájárulhatunk a megelőzéshez, hogy nem öntünk például a mosogatóba, a lefolyóba zsíros ételmaradékot, de ennek ellenére időnként zsíroldó szert is használunk, mivel a forró vízzel való átfolyatás hosszabb távon semmit nem használ.

A mesteremberek az iszap- és zsírlerakódást a megfelelő eszközökkel nagyon gyorsan meg tudják szüntetni, az erre rendszeresített tisztítógépekkel, melyek kellő vízhozammal és víznyomással beállítva működnek. Ez a megoldás főként a zsírlerakódást képes egyszerűen megszüntetni, azonban ahol szilárd anyagot is el kell a vezetékből távolítani, ott már például spirálos fejet használnak, hogy a problémát elhárítsák. A lényeg, hogy a karbantartáshoz, elhárításhoz használt berendezéseknél cserélhető fejek állnak rendelkezésre és minden esetben a dugulás fajtájától függően választja ki a szakember a megfelelőt.

Itt ezen a weboldalon keresztül nagyon gyorsan meg lehet rendelni a szennyvíz átemelő szivattyú karbantartását, zsírtalanítását, nem is kell mást tennie, mint bejelentkezés előtt néhány lényeges adattal felkészülni. Az ajánlatkérés során meg kell adni néhány adatot, mint például azt, hogy az ajánlatkérő magánszemély, netán cég, milyen berendezés dugulásáról van szó – padlóösszefolyó, mosdó, fürdőkád, mosogató -, az átemelő szivattyú mennyire régi és mikor volt utoljára karbantartás, zsírtalanítás végezve.